EXIT CÉGÉRTÉK SZÁMÍTÁS

 

Egy vállalkozás tulajdonosának nem feltétlenül van exit stratégiája, azaz rendesen alátámasztott terve arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a legjobb feltételekkel kiszállni egy cégből. A cég működésében  nem várt élethelyzet következhet be, ami rávilágíthat a gyenge piaci pozíciójára és egyéb cégvezetési nehézségekre.

 

A tulajdonosok Exit értékesítésnél szembesülhetnek azzal, hogy az általuk elképzelt árat a piac nem akarja megadni vállalkozásukért. Az értékesítésnél alapvetően kétféle, szakmai és pénzügyi befektető jöhet szóba. A pénzügyi befektetők mindig megtérülés alapon vizsgálják a céget és annak értékét. Itt a befektetők nagyobb hangsúlyt helyeznek a hozamszámításra, mint a vagyonalapú értékszámításra.

 

A szakmai befektetők azt is nézik, hogy az akvizíció során a céggel mekkora piaci részesedést vásárolnak és hogyan tudják azt a meglévő portfóliójába integrálni. Ez  jellemzően a szinergiahatások kiaknázását jelenti, vagyis azt, hogy a tranzakció révén milyen költségcsökkentést vagy hatékonyságnövelést tud elérni. Ilyen lehet a közös értékesítés, könyvelés, egy közös technológiai platform kialakítása vagy bármi más.  

 

A tranzakció a vállalkozás folytatásának elvéből kiinduló, hipotetikus tranzakció, amit az eszköz vagy kötelezettség birtokosának szemszögéből kell nézni, tehát a valós érték meghatározásakor mindig eladási árakból (exit price) kell kiindulni, hiszen ez tükrözi a piaci szereplőknek a vagyonelemmel kapcsolatos, jövőbeni pénzáramlásokról alkotott várakozásait. 

Szeretne többet tudni?

Ha az adott cég, vagy vagyontárggyal kapcsolatban kérdés merülne fel, díjmentesen várjuk hívását a +36 30 928 20 28-as telefonszámon, vagy keressen minket a blinvest1@gmail.com email címen...

BL Invest Kft.

20 +

év tapasztalat
BL Invest Kft.

800 +

vállalati vagyonértékelés
BL Invest Kft.

5000 +

banki értékbecslés